Amióta az eszemet tudom én pénzügyesként dolgozok. Négy munkahelyem volt, és mind a négy cégnél én a pénzügyes feladatok valamelyikének területéért voltam felelős, amit szépen fokozatosan jobban és jobban ki is tanultam, ezért ma már számtalan ajánlatot kapok akár havonta is, munkalehetőségekkel, hiszen a pénzügyi terület minden titka a kezemben és a fejemben van. Imádom ezt a munkát csinálni. Talán ez a titkom. Imádom a számokat és imádom a feladatok izgalmát is, mondjuk egy-egy beruházás vagy pályázat esetén. Azt gondolom, hogy ha tényleg sikeresek szeretnénk lenni valamiben, mondjuk a munkát tekintve, akkor nem hiányozhat a szerelem belőle. Anélkül ugyanis csak feladatok és karrierutak tömkelegét látjuk, és bizony egy idő után elfogy a lendület és az energia.
Én most egy építőipari cégnél kezdtem el dolgozni, méghozzá nem kis kihívásokkal, hiszen a cég számtalan pályázatot és egyéb beruházási formákat is fontolgat a fejében, amit nekem kell eldönteni, hogy milyen arányban és hogyan fokozza a cég tevékenységét, ez pedig nem csak nagy feladat, de felelősség is, hiszen hosszú távon meghatározza a cég jövőjét, a sikeresség illetve a növekedés tekintetében egyaránt. Persze ez engem egyáltalán nem riaszt el, sőt, imádom az ilyen kihívásokat ezért is vállaltam el a munkát.
Na azért én is mindig rájövök, hogy még engem is érhet meglepetés, hiszen legutóbb például a kockázatértékelés kifejezésre gondoltam egész sokáig más jelentést a megbeszélés során, mint amiről valójában szó volt, hiszen én pénzügyi tekintetben vizsgáltam a kérdést, de valójában a munkavédelem területéhez kapcsolódóan jött elő. Egy ideig elég furcsán is éreztem magam a beszélgetésben, de aztán gyorsan rájöttem a hibára, és máris a helyére kerültek a dolgok. Hiába, még nekem is van néha mit tanulnom.